A nyarat a honismereti-német táborral nyitottuk, ahol változatos programokon vettek részt tanulóink. Szerveztünk táncházat, ahol játékos formában tanulták a diákok a lépéseket, elutaztunk Tarjánba, és kelt tésztával dolgoztunk, valamint kipróbáltuk a papírfonást. Nemzetiségi ruhába öltöztetett babákat barkácsoltunk, fali tányért festettünk, dagasztottunk kenyérlángost, majd ellátogattunk egy ikladi gazdaságba, ahol megismerkedtünk az állattartással és sok finomságot kóstoltunk. A hetet egy csodás relaxációval zártunk.
Köszönjük a résztvevő tanulóknak az aktivitást, a pedagógusoknak pedig a szervezést!























